Ukrajna is elvérezhet Zelenszkij Magyarország és Szlovákia elleni kegyetlen bosszújában
Az ukrán elnök nem is Oroszországnak akart ártani elsősorban.
A fenti döntések mindegyikét valamiféle népképviseleti alapon kellett volna meghozni. Nem így történt.
„A határozat tárgyát (elvi hozzájárulás az új blokkok létesítésének előkészítésére) nehéz úgy interpretálni, hogy az Országgyűlés döntött volna arról, hogy (ebben a logikai sorrendben):
Lehet, hogy ebben naiv vagyok, de a fenti döntések mindegyikét valamiféle népképviseleti alapon kellett volna meghozni. Nem így történt. Persze lehet a kétharmados felhatalmazásra hivatkozni, de ez az érv csak akkor állná meg a helyét, ha a kétharmados parlamenti felhatalmazást kapó kormány megválasztása előtt nyilvánvalóvá tette volna: ez a szándéka, az szavazzon rá, aki ezt szeretné. Ilyen pedig ebben az ügyben sem mutatható fel.”